1987-2000

S-VHS (Super VHS) a VHS szabvány továbbfejlesztett változata, amelyet fogyasztói szintű videófelvételekhez terveztek.

A formátumot a japán Victor Company of Japan (JVC) vezette be Japánban 1987 áprilisában. Ugyanabban az évben más gyártók is bemutatták első S-VHS videómagnóikat. Az S-VHS – a VHS-hez hasonlóan – szín-alulmodulációs eljárást használ.

A legfontosabb fejlesztés a fényerő (luminancia) sávszélesség növelése, amelynek köszönhetően javul a kép részletessége.

A luminancia vivőfrekvenciáját 3,4 MHz-ről 5,4 MHz-re emelték, így növelve a sávszélességet. Míg a VHS-nél a modulációs frekvenciák 3,8 MHz (szinkronjel) – 4,8 MHz (fehér csúcs) között mozogtak, az S-VHS 5,4 MHz (szinkron) és 7,4 MHz (fehér csúcs) értékeket használ. Ez kb. 60%-kal jobb képélességet eredményezett, 420 vízszintes sorral a VHS 240 sorához képest.

Hangrögzítés szempontjából az S-VHS megtartotta a hagyományos lineáris (alapsávos) és Hi-Fi (AFM) hangsávokat.

Egyes professzionális S-VHS készülékek képesek voltak PCM digitális hang (sztereó, 48 kHz) rögzítésére is, a videó és analóg hang sávok mellett.

Az S-VHS videómagnók és kazetták külsőre és működésre szinte megegyeznek a VHS-sel, valamint visszafelé kompatibilisek: az S-VHS készülékek képesek VHS kazettát is lejátszani. A régebbi VHS magnók viszont nem tudják lejátszani az S-VHS felvételeket, de képesek rögzíteni S-VHS kazettára VHS minőségben. Későbbi VHS készülékek bizonyos típusai támogatták az SQPB (Super Quasi Playback) funkciót, amellyel S-VHS felvétel lejátszható volt, de csak VHS minőségben.

Ez különösen hasznos volt S-VHS-C kamerák felvételeinek megtekintésére, amelyek a teljes méretű vagy kompakt kazettát használták.